Jáni Józsefné Valika

Ismét gyászol a villamos és a világítástechnikai szakma. Türelemmel viselt rövid, súlyos betegség után október elején örök nyugalomra tért Jáni Valika, a szakma egyik doyenje.

Debrecenben, egy vasutas családban született 1933-ban. A gimnázium idején rendszeresen sportolt, atletizált és kézilabdázott, majd 1951-ben kitűnő érettségivel és egy NB I-es kézilabdás minősítéssel elindult Budapestre.

Vonzotta a mérnöki pálya. Bár először vegyészmérnök szeretett volna lenni, de mégis kíváncsiságból az akkor már önálló Villamosmérnöki Karra felvételizett sikerrel. Az egyetemi tanulmányait jeles eredménnyel, okleveles villamosmérnökként 1956-ban fejezte be.

Szakmai pályafutását az ÉVM Szerelőipari Tervező Vállalatnál – közismert nevén ÉVITERV-nél – kezdte, és 1988-ban onnan is ment nyugdíjba. Nagyon szerette a munkáját és mindig nagy hangsúlyt helyezett arra, hogy szakmailag képezze magát, figyelemmel kövesse a szakma legfrissebb fejlesztéseit, híreit. Kitartás, hihetetlen precizitás, és igényesség jellemezte munkáját.

Büszke volt rá, hogy munkahelyén nagyon szép tervezői feladatokat kapott. Legkedvesebb és legemlékezetesebb munkái voltak például:

– az Országház Munkácsy termének klímával kombinált világítási berendezése,

– sportpálya világítások tervezése (világítástechnikai és energiaellátási tervek készítésében való részvétel, valamint a világítások beállításának terepi munkái),

– közvilágítási típustervek készítése (számítógépes világítástechnikai feldolgozás elindítása),

– Kubában a VIT-re készült dísz- és sportvilágítási tervek készítésében való részvétel, és helyszíni ellenőrzése.

Szakmai pályája kezdetétől – több mint 60 éven át – aktív tagja volt a Magyar Elektrotechnikai Egyesületnek. A 80-as években több éven át volt a MEE Országos Elnökség tagja, a Világítástechnikai Szakbizottság alelnöke, az ÉVITERV MEE Helyi Csoportjának elnöke, valamint a Világítástechnikai Eszközök Munkabizottság vezetője.

Több éven keresztül tevékenykedett az ÉTE Épületvillamossági Szakosztály titkáraként, majd vezetőségi tagjaként.

Évtizedekig aktívan vett részt a Világítástechnikai Társaság, valamint a CIE Nemzeti Bizottságának munkájában is.

Az Elektromosipari Magánvállalkozók Országos Szövetségének – annak 1991-es megalakításától – aktív támogatója és tagja volt.

Oktatott a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán, valamint a Budapesti Műszaki Egyetem Mérnöktovábbképzőjén. Vizsgáztatott a Pollack Műszaki Főiskolán Pécsett.

Munkáját az ÉVITERV-nél többszöri kitüntetéssel, szakmai kinevezéssel honorálták, és mint szakági főmérnök vonult nyugdíjba 1988-ban.

Nyugdíjba menetele után is folyamatosan dolgozott. 1988-tól több éven át, mint szaktanácsadó működött a Tungsram-nál, az EKA-nál és a PVV-nél. 1992-ben minisztériumi ajánlás alapján elvállalta az akkor induló, első épületvillamos szaklap, az Elektroinstallateur szakszerkesztését, amit gyakorlatilag haláláig folytatott.

Rengeteg szakmai publikáció fűződik a nevéhez, tankönyvek, szakkönyvek, műszaki cikkek formájában. Az Elektroinstallateur, valamint az Intelligens Épület műszaki lap szakszerkesztése mellett kiemelten kedves feladat volt számára több éven keresztül a Világítástechnikai Társaság által kiadott Világítástechnikai Évkönyv szerkesztése.

Szakmai tevékenységét nemcsak a vállalata ismerte el, hanem a Magyar Elektrotechnikai Egyesülettől (MEE), a Világítástechnikai Társaságtól (VTT) és az Építőipari Tudományos Egyesülettől (ÉTE) is több elismerést, díjat kapott.

1960–1984  között több alkalommal Kiváló Dolgozó / Az Építőipar Kiváló Dolgozója, A Haza Szolgálatáért Érdemrend ezüst fokozata

1982  ÉTE Alpár Érdemérem

1984  MTESZ Nagydíj

1988  MEE Urbanek Díj

1990  Nívódíj

1994  MEE Déri Díj

2000  MEE Életpálya Díj

2004  VTT Világítástechnikai Társaságért Díj

2009  VTT Pollich János-díj

Mindig vasakarattal és szorgalommal dolgozott, mert vallotta, hogy egy ilyen férfias pályán egy nőnek mindig valamivel többet kell tudnia, és tennieazért, hogy elismerjék.

2016-ban boldogan vette át gyémántdiplomáját. Nagyon büszke volt rá, hogy nemcsak gyermekei, hanem három imádott unokája is a mérnöki pályát választotta.

Segítőkészsége, tenni akarása legendás volt szakmai berkekben. Búcsúzóul álljon itt kedves idézete Arany János Epilógusából, ami egyben életfilozófiája is volt:

„Ha egy úri lócsiszárral
Találkoztam s bevert sárral:
Nem pöröltem,-
Félreálltam, letöröltem.

Hiszen az útfélen itt-ott
Egy kis virág nekem nyitott:
Azt leszedve,
Megvolt szívem minden kedve.”     

Emléke szakmai örökségében és szívünkben él tovább! Nyugodjék békében!

Pin It on Pinterest

Share This

Share This

Share this post with your friends!